Több sportolási lehetőséget kínál az épülő sportcsarnok Dunaföldváron

Négy évtized elteltével végre igazi sportcsarnok épül Dunaföldváron a Holler UnFC beruházásában. A munkálatok tavasszal kezdődtek, a közelmúltban pedig a multifunkciós épület leglátványosabb mozzanataként a helyükre emelték a tetőszerkezet elemeit is – olvasható a TEOL oldalán. Még 2017-ben nyerték el a pályázatot, azóta viszont hatalmas áremelkedés volt az építőiparban, így több száz millió forinttal lett magasabb a kivitelezés költsége, ami összességében meghaladja az egymilliárd forintot. A sportcsarnokban a konferencia- és az edzőtermeket klimatizálják. A kézilabdapálya olyan borítást kap, hogy nemcsak NB I.-es, de még nemzetközi meccsek megrendezésére is sor kerülhet, ehhez igazodva készül a világítás is. A klub szeretne megállapodni és együttműködni a KLIK-kel, amire nyitottak, hogy a helyi iskolások is használhassák. A szabad kapacitás terhére pedig városi rendezvények, koncertek, színházi és gyerekelőadások, nyugdíjas-, iskolai programok megtartására szintén alkalmas lehet, kvázi kulturális központként. Ilyenkor a játékteret egy speciális burkolattal letakarva, 600-750 fő befogadására lenne alkalmas, amire eddig a szűkös művelődési házban esély sem volt. Az új csarnok új lehetőségeket kínál, ezért a klubban a foci és a kézilabda mellett a röplabdát is szeretnék elindítani. Dunaföldváron nagy hagyománya van a kézilabdának, sokan követik is, azonban hosszú évek óta kicsit „gazdátlanok”, az edzések, a meccsek Simontornyán, Dunavecsén és Rácalmáson voltak.