Megszentelték a felújított plébániát Tolnán

A pécsi püspök szentelte meg a felújított plébániaépületet Tolnán -írja a Teol.hu. A plébánia három funkciónak kell, hogy megfeleljen. Működjön egyházi hivatalként, adjon helyet közösségi rendezvényeknek és biztosítson megfelelő elhelyezést, lakhatást a plébánosnak – mondta Udvardy György pécsi püspök beszédében szombaton. Szentbeszédében a főpap a Nagyboldogasszony, Mária töretlen hitét emelte ki. A plébániaépület megszentelése után ajándékcsomagokkal köszönték meg az építkezésben közreműködők munkáját. Különböző színes programok is várták a híveket és az érdeklődőket, többek között kiállítás nyílt Oláh Erika zománcműves és Eisenmayer Jenő ötvös alkotásaiból, valamint ünnepi szentmisét mutatott be, több lelkipásztor is. A közel háromszáz embert megmozgató rendezvénysorozat szeretetvendégséggel zárult a szépen parkosított udvarán a felújított plébániának. A szervezésben részt vettek az egyházközségi tanácsadó testület, a helyi KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) és karitászcsoport tagjai.