Helyi értékeket mutat be a paksi egyesület programja

„Paks város természeti és épített értékeit bemutató program sorozat” néven tart rendezvényeket az Ökocsiga Közhasznú Egyesület. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló rendezvényen minden délelőtt az adott napra hirdetett témával kapcsolatban lesznek előadások és kézműves foglalkozások, délután pedig kézműves foglalkozások és kötetlen játékok várják a jelentkezőket. A programok két egymás utáni héten zajlanak. A két héten át tartó programsorozat két helyszínen, a paksi Atomfitt Konditeremben és a Cseresznyéskert Erdei Iskolában zajlik majd augusztus 16-a és 27-e között. A programra 8-12 éves gyermekek jelentkezését várják, a tervezett létszám mindkét hétre 20-20 fő. A résztvevők számára a szervezők ebédet biztosítanak, az utaztatást viszont egyénileg kell megoldani. A részvétel ingyenes, de a létszám korlát miatt regisztrációhoz kötött. További információt kérni és regisztrálni a safranylaci@gmail.com e-mail címen keresztül lehet augusztus 10-ig.