Újabb drogdílert fogtak el a rendőrök Tolna vármegyében

Újabb drogdílert fogtak el a rendőrök – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A szekszárdi nyomozók információt szereztek arról, hogy egy bátaszéki lakos kábítószert fogyaszt és kereskedik is vele. A gyanú szerint a férfi többeknek kristályt és marihuánát adott el az elmúlt időszakban. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon nyomozást rendeltek el ellene még tavasszal új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt. Gyanúsítottként hallgatták ki, ugyanis a gyorstesztje többféle kábítószerre pozitív lett. Az országban máshol is indult eljárás ellene kábítószer birtoklása és más bűncselekmény miatt. Abban az ügyben a bíróság a 25 éves férfi bűnmegelőzési célú felügyeletét rendelte el, melyet többször is megszegett. A nyomozás során több bizonyíték gyűlt össze, és mivel az idézéseken nem jelent meg, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Rövid időn belül megállapították a díler tartózkodási helyét, és el is fogták Bátaszéken. A nyomozók ezúttal kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal történő visszaélés bűntettével gyanúsították meg. Néhány adag kristályt találtak nála, azonban ő tagadta, hogy árusította volna. A férfitól vett mintákban ezúttal is több hatóanyagra mutatott pozitív jelzést a teszt. Szervezetében metamfetamin, THC, amfetamin, MDMA és BZO volt. A nyomozók őrizetbe vették a 25 éves férfit, és kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt, így rács mögül várja ügyei folytatását.