Sikeres évet zárt a Paksi Városi Múzeum🔊

Évfordulóhoz érve – általában visszatekintünk az elmúlt évre és tervezzük az új esztendőt. Ennek apropóján kérdeztük Paks Város intézményeinek vezetőit és kértük őket évértékelésre, ezúttal a Városi Múzeum igazgatóját.  2021 és 23 között igazgató helyettesként dolgozott a Paksi Városi Múzeumban dr. Fazekas Ferenc, majd 2023 augusztusától vette át a stafétabotot dr. Váradiné Péterffy Zsuzsanna igazgatótól. Változatosnak és sikeresnek értékelte Paksi Városi Múzeum elmúlt évét az új intézményvezető. Megtartották hagyományos programjaikat, és több új programelem is volt, valamint a paksi iskolák diákjai is szívesen látogatták a tematikus heteket. Új programelem volt a tudományos ismeretterjesztő sorozat, melyben Paks történeteinek szeleteit dolgozták fel. Két időszakos kiállítás is nyílt decemberben.

 

A városi múzeum 2024-ben megalakulásának 30. jubileumát ünnepli, ezzel kapcsolatban egy nagyszabású egész éves program sorozatot terveznek, folytatta dr. Fazekas Ferenc igazgató.

 

Három nagyszabású konferenciát is szerveznek 2024-ben a Paksi Városi Múzeumban a 30 éves jubileumhoz kapcsolódóan. Hadtörténeti konferencia lesz novemberben Paks-Dunakömlőd hadirégészeti ismeretek a Bottyán Sánccal kapcsolatban, illetve egy Múzeum Andragógiai konferencia, mely a felnőttképzést veszi górcső alá, és előadások Paks történetéből és kultúrájából címet viselő konferenciát is terveznek.