Tolna vármegye útjain július 3-án hétfőn egy könnyű sérüléssel járó és két anyagi káros baleset történt – közölte kedden a rendőrség. Kapospula területén történt egy anyagi káros baleset hétfőn háromnegyed egy körül. Egy férfi közlekedett Dacia típusú tehergépkocsijával a 61-es számú főúton, a Rákóczi utcában, Dombóvár irányába. Előtte, vele azonos irányba közlekedett egy BMW. Az elől haladó autó forgalmi okból lassított, amikor a hátul közlekedő – mivel nem tartott megfelelő követési távolságot – balra kormányzás ellenére is nekiütközött. Délután röviddel négy óra előtt egy nagyszokolyi férfi közlekedett BMW-vel a Tamási, Rácvölgy utcában a 65-ös számú főút irányába. A két út kereszteződéséhez érve az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton szabályosan közlekedő szekszárdi motorkerékpáros számára, így nekiütközött. Este tíz óra után történt egy könnyű sérüléssel járó baleset. Egy férfi közlekedett elektromos segédmotoros kerékpárjával Dombóvár belterületén a Rákóczi utcában az Erzsébet utca irányából. A Rákóczi utca 130-as szám előtti útszakaszon kollégáink közúti ellenőrzést hajtottak végre, mely során az említett motorost ellenőrzés alá akarták vonni. Az intézkedő rendőr jelzése ellenére a motoros nem lassított, amikor mellé érkezett, a jármű kormányának jobb oldalával nekiütközött a karjának. Az ütközés hatására a motoros elvesztette az egyensúlyát és elesett, fejjel a szolgálati járműnek ütközött. A motoros elmondása szerint nem kötött a járműre kötelező gépjármű felelősség biztosítást, ezért nem akart megállni. A baleset során az igazoltató rendőr könnyebben megsérült.