Feil Gábor és Feil Dóri születésük óta gyengénlátók voltak, és a látásuk évről évre romlott, az úgynevezett öröklődő retina disztrófia által, állapotukat a Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikája kísérte figyelemmel. Az elmúlt harminc évben az orvostudomány fejlődésének köszönhetően másfél évvel ezelőtt ők kaphattak meg először egy génterápiát, mely egy altatásban végzett injekciós kezelés a szemgolyón. Egyik szemüket másfél éve Horvátországban, másik szemüket Magyarországon műtötték tavaly novemberben, a változás az állapotukban azóta jelentős, mondta el rádiónknak Feil Gábor.
Feil Gábor
A műtét a két testvér 4 szemére összesen 560 millió forintba került, mely összeget a magyar állam állt, de hosszú procedúra volt a támogatás többszöri kérvényezése, mondta el Feil Dóra, aki azt hangsúlyozta, hogy életminőségükben következett be egy nagyfokú javulás a műtétek elvégzése óta.
Feil Dóra