Ahogy arról korábban már rádiónk is beszámolt, a képviselők elfogadták a 2023-as év önkormányzati költségvetését. Szabó Péter polgármester sajtótájékoztató keretében a költségvetéssel kapcsolatban elmondta, nagyon nagy munka volt összeállítani az idei évre vonatkozó rendeletet, hiszen azt még a koronavírus-járvány gazdasági utóhatásai is befolyásolták. A polgármester hozzátette, számos további tényező nehezítette azt, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést.
Szabó Péter
Ezt pedig a városnak be kellett már fizetnie az államkasszába. A polgármester hozzátette, az önkormányzat kötelező feladatainak ellátáshoz kapott állami támogatás összege kisebb, mint amennyit Paks befizetett az államnak. Szabó Péter elmondta, vannak azért pozitívumok is a költségvetéssel kapcsolatosan.
Szabó Péter
A képviselők a költségvetésen kívül döntöttek meg egy kérelem miatt a Helyi Építési Szabályzatot módosításáról, elfogadtak egy Paks, Györköny és Pusztahencse között kialakításra kerülő kerékpározható út kivitelezésére vonatkozó rendeletet, valamint döntöttek a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatójának kinevezéséről is. A testületi ülésen hozott döntésekről további részleteket hétvégi SAKK magazinunkban hallhatnak.