A program egyik apropója egy tavalyi kirándulás volt, amikor is a dunaföldváriak vendégeskedtek Szigetszentmártonon. Ezúttal Dunaföldváron rendeztek egy grillezést, szalonnasütést, de természetesen nem maradhatott el a helyi nevezetességek megcsodálása sem. A családi nap egyik kiemelkedő része annak a hatszemélyes túrakenunak a felavatása lett volna, amit az egyesület Széles János képviselő úr felajánlásából kapott. Azonban erre nem volt lehetőség, hiszen a Poszeidon hagyományosan mindig egy új kormányossal avatja fel az új eszközöket, jelenleg azonban még folyik a kormányosok képzése, várhatóan hamarosan erre is sor kerülhet az idei évzárón. Az egyesület 50-60 főből tevődik össze, velük lehet már tervezni, azonban a hajók száma miatt a lehetőségeik korlátozottak. Június 20 és 24 között napközis tábort szerveznek, amit az ifik vezetnek a kisebbek számára – olvasható a Part-Oldalak Kulturális Egylet oldalán.