Jelentős útfelújítási program indul Bonyhádon – olvasható a város weboldalán. Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere elmondta, a magyar kormány 206 millió forint támogatást biztosított a városnak öt utca teljes hosszában történő felújításához, aszfaltozásához. Kiemelte, rendelkezésükre áll a forrás és a beszerzéseket is lefolytatták. Ennek köszönhetően átadhatták a munkaterületet a kivitelezést végző KÉSZ Közúti Építő és Szolgáltató Kft.-nek a Jókai Mór és a Hoffer Károly utca esetében. Első ütemben ugyanis ez a két utca újul meg, várhatóan március végéig. Ezeket követően – az időjárás függvényében, de a tervek szerint a nyár végéig – elkészül a másik három beruházás is, amely a Nádasdi, a Táncsics és a Vasvári utca megújulását eredményezi. Filóné Ferencz Ibolya hozzátette, bár nem ebből a 206 milliós csomagból, de szintén kormányzati – egészen pontosan belügyminisztériumi – támogatásból valósul meg szintén az idei évben a Fáy utca teljeskörű felújítása.