Idén is megtartották az emléktúrát a Gemencben

A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében már több éves hagyomány a februári Bodor Árpád emléktúra a Gemencben. Az első jelzett utakat a 2014-ben elhunyt Bodor Árpád tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra. Február első hétvégéjén a 10 km-es túrára a Pörböly Ökoturisztikai Központtól – azaz a Gemenc déli kapujától indultak el mintegy 120-an Tolnai és Baranya megyei turisták, köztük több tucatnyi paksival. Az ártéri erdő szélén a túrázók Baja-Dunafürdőig gyalogoltak, mondta el rádiónknak Dománszky Zoltán túravezető, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

Dománszky Zoltán

A Gemenc Zrt. 2021. augusztusában adta át ünnepélyes keretek között a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban Habsburg Frigyes főherceg nevéhez köthető kiállítási pavilont, melyet pár órára az emléktúrán résztvevők számára megnyitottak. A vadászkastélyt mintázó pavilont Szekszárd mellől, Bárányfokról telepítették át Pörbölyre, benne a híres gímszarvas kiállítással, melyen Magyarország leghíresebb gímszarvas trófeáit lehet megtekinteni.