Pakson is áttértek a digitális oktatásra az általános iskolák. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát nem érte váratlanul az átállás, már szeptemberben felkészültek erre a helyzetre – mondta el rádiónknak Antóni Józsefné igazgatónő. Iskolájuk zömmel a classroom felületét használják, de a meet nyújtotta előnyöket is kihasználják. Az online órarendet kialakították, így már hétfőn az alapján kezdődtek meg az órák. Azoknál a gyermekeknél pedig segítettek, akik bármilyen okból kifolyólag akadályoztatva voltak.
Felkészülten érte az online oktatásra történő átállás a Bezerédj Általános Iskolát is. Tapasztalat állt már a tanárok rendelkezésére, ismerték a lehetséges platforomkat, tudatosan fejlesztették a módszertani kultúrájukat, központi és helyi kiscsoportos foglalkozások keretén belül sajátították el a szükséges tudást a pedagógusok. Ennek köszönhetően pedig a gyermekek pillanatok alatt alkalmazkodtak az új oktatási formához – hangsúlyozta Kovácsné Pál Krisztina, az intézmény igazgatónője. Felmérték a diákok eszközeit és ahova szükséges volt tableteket osztottak ki, hogy a különböző platformokon történő oktatáson mindenki részt tudjon venni.
Új rendszert dolgoztak ki: tantárgy csoportokat hoztak létre, így a tantárgyak egy részénél a tanárok elmondják, milyen feladatokat kérnek leadni, míg a többi esetében online oktatásban tanítják a diákokat.
Az iskola igazgatónője kiemelte: felkészült pedagógusaiknak köszönhetően nagy terhet vesznek le a szülők válláról, hiszen a tananyag elmagyarázása megtörténik az órákon.
Megkezdte a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola is a digitális oktatást. Riadalmat maximum az okozott, hogy a járvány helyzet ismét arra kényszerítette az iskolákat, hogy otthonról tanuljanak a gyermekek – mondta el Pulainé Galambos Erika, az iskola igazgatónője. A tavaszi időszak és a több osztályt korábban érintő karantén tapasztalatoknak köszönhetően kezdték meg hétfőn az átállást.
Intézményvezetőként örömmel fogadta a pedagógusok hozzáállását és összefogását az új rendszerre történő átállását, valamint a szülők és gyermekek pozitív szemléletét. Az iskola jelenleg a Kréta rendszerét használja zömmel.