Fát lopott a murgai férfi

Mintegy 100 méter hosszan vágott ki és lopott el fát egy erdőből egy murgai férfi. Egy kétyi férfi tett feljelentést 2019 őszén a Bonyhádi Rendőrkapitányságon, mert a Murga mellett levő erdőterületéről ismeretlen személy – elmondása szerint – 100 méter hosszan kivágta és ellopta a fát. Az eljárás során kiderült, hogy az érintett területet és a mellette levő földet egy 56 éves murgai férfi művelte a sértett megbízásából, aki a tulajdonos engedélye nélkül vágatta ki a fát, mert a földet nem tudta megfelelően művelni. A kivágott több mint 8 m3 fát az 56 éves férfi tudtával egy teveli lakos házához szállították, melyet végül a rendőrök le is foglaltak. A murgai lakost gyanúsítottként hallgatták ki jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A bonyhádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.