Megújulásra készül a társulás

Megújulásra készül a TEIT 2020-ra – hangzott el a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás első idei ülésén. Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen ennek helyszíne a balatonfüredi Rekreációs Központ és Üdülője volt. A találkozó során Pekárik Géza, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója egy nagyon jó biztonsági és termelési mutatóval zárult 2019-es évről számolt be a társulásban szereplő települések polgármestereinek.

Pekárik Géza

Nagy feladatuk lesz a munkaerő utánpótlást megtalálni és kiképezni. Kiemelt projektjük a TAMF, amely során egy erősebben kontrollált, tervszerűbb folyamatstruktúrát kívánnak kialakítani. Első alkalommal vettek részt az évindító TEIT ülésen a Paks II-es beruházással kapcsolatban megjelent szakemberek. Dr. Becskeházi Attila a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkára tartott összefoglaló előadást arról, hogy a Paks II-es beruházás milyen fejlesztési területeket érint és milyen szempontok alapján készítik ezeket elő. Csuka László a PIP Kft. ügyvezetője ismertette részletesen mely területek jönnek szóba az ideérkező munkások elhelyezésében és milyen szállás típusokban gondolkoznak. A szakemberek jelenlegi véleménye szerint az építkezés csúcs időszakában 12.500 fővel növekedik majd az itt tartózkodók száma. Zárásként Dr. Filvig Géza, a TEIT elnöke értékelte a 2019-es évet és ismertette az idei terveiket.

Filvig Géza

Az év eleje további egyeztetéseket és döntéseket tartogat a társulás életében, amelyek meghatározzák majd az idei terveiket és feladataikat.